Sziklasír

Thorin megpróbált gondoskodni a szerettei jövőjéről, azonban ez szemernyit sem enyhíti a fájdalmat, amit a halála okozott nekik.  ♫
∆ Thorin/Bilbó, Dwalin/Dís
∆ pre-slash, angst, dráma
∆ Hobbit, egyperces
♥ Szeretettel ajánlom Alavelnek, aki nélkül eszembe sem jutott volna ilyesmit írni.

Sziklasír

Dís nevetett.

Mosolyogva, elfehéredő ujjakkal kapaszkodott a koporsóba, a fiaim, gondolta, 

(az életem,)

és görcsösen, kifulladva nevetett, nevetett,

nevetett.

Remegő lábbal állt a ravatal mellett, egész testében rázta a zokogás. A hajába túrt, a sötét tincsek ziláltan szabadultak ki a komoly fonatból. Óvatos aranygyöngyök hulltak belőle a földre; és Dís 

nevetett.

Tenyerébe temette az arcát, begörbített karom-ujjakkal a bőrébe mart, körmeivel vért könnyező félholdakat vésett.

Dís lecsúszott a kőpadlóra, 

és sírt, 

és nevetett.

Kacagva, könnyek közt fuldokolt. Egyedüli élőként gyászolt a végtelen teremben, de némán követte tettét az összes ősi, kőbe zárt halott.

Fili, Kili, és ó, Thorin…

Dís nevetett.

~*~

A tenyerébe zárta az apró termést – tölgyfa makkja, ültesd el – és szorította, szorította, mintha az élete múlt volna rajta. 

„Térj vissza a könyveidhez és a karosszékedhez!” 

Utasította őt. Azt akarta, tudja, mit kell tennie. 

Előre tervezett, mint mindig; vigyázott rá, mint mindig.

(---soha többé---)

Ő volt az én…

Sose-szavak, soha-társak, semmi-helyek.

Csak a makk maradt, héja mögé elképzelt mindennapokat zárt a múlt.

„Ültesd el a fáidat, nézd, ahogy nőnek!” 

Bilbó ráborult a ravatalra, óvón, féltőn takarva a sziklahideg arcot.

– Thorin – suttogta, de a sírástól elcsuklott a hangja. Nem érdekelte már, ki látja; megragadta a jeges kezet, és szorította, szorította.

~*~

Dwalin lépte csend a zajban.

Előtte az alak; görnyedt váll és lehajtott fej, és ha jól megnézed,

(figyelj,)

ott van minden jel, ami üzeni, ordítja: tébolytól remeg Dís ajka.

Dwalin lépte óvatos a vad, őrült zokogásban, ami visszhangzik, kúszik a falakon.

Viaszkönnyek Dís körül mindenütt; Dwalin mellé lép, vigyázva,

(figyelj,)

és nézi a nőt, 

és nézi 

a 

sírt.

Thorin teste kőbe faragva, márványba, melyet nem áll se idő, se hegyomlás, se lángba boruló őrült látomás.

Tenyere meggondolatlanul simul az asszony vállára, aki összerezzen, mint a felriasztott, űzött vad, és Dwalin 

(f i g y e l j)

erős kezével, biztos kezével lassan átkarolja.

„Figyelj rá, őrizd az álmát.”